Boldog ember az, aki az URat féli, sok örömöt talál parancsolataiban. (Zsoltárok 112:1)
Az istenfélelem szóban sokkal inkább mélységes tisztelet van. Amikor istenfélő emberekről beszélünk, akkor valójában olyan emberekre gondolunk, akik az élő Isten iránt mély hálával és tisztelettel éreznek és róla így beszélnek az emberek között. Életüket is ennek az iránta való tiszteletnek a fényében élik, minden áldott nap. Az istenfélelem tehát tisztelet, és talán éppen ezért nem érti a világ ezt a szót, mert maga a tisztelet kezd kiveszni az emberekből. Sem embert, de ugyanígy Istent sem tisztelik. Így nőnek fel gyermekek, telve tiszteletlenséggel a felnőtt társadalom felé, tanárok iránt, még kevésbé más felsőbbség iránt. De nem boldogok ettől a gyermekek, de a felnőtt társadalom sem. A ma embere arcán lévő groteszk vigyor nem a boldogság szelíd mosolya. Két nagyon különböző dolog. Éppen ezért tanítja a zsoltár: az a boldog ember, aki féli az Urat. Aki tudja tisztelettel szemlélni ügyét. Ezért a boldogság helyreállítása itt kezdődik: az Istenhez való viszonyon. Ezt nem lehet megkerülni. (Berencsi Balázs)
Talán még annyit, hogy ha nincs akit tisztelni ebben a világban, akkor példaképünk sincsen. Ha nincsenek normák, amit követhetünk akkor parttalanok leszünk, és határok nélkül céltalanul, mindenen és mindenkin átgázolva éljük a mindennapjainkat. Ha nincs senki és semmi amit tiszteljünk, amihez mérjük magunkat, és amihez igazítsuk a lépteinket, végül elveszünk a világban. Rájövünk, hogy magunkra maradtunk milliárd ember között, és igazán senkihez sem állunk közel. Rájövünk ,hogy lassan minden amiben hittünk, amit értéknek gondoltunk lassan jelentőségét veszti, mert múlandó, mert változó. Egy állandó dolog van: a SZERETET TÖRVÉNYE! A szerető Isten törvénye, az ÉLET TÖRVÉNYE. Ez az erő, mely mindent teremtett, és mely alapvetően határozza meg a létünket, és amivel teljesé leszünk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése